4. Wesselényi Miklós az „árvízi hajós”
Fejlesztés jelentősége:
1838-ban volt Buda és Pest történetének talán legnagyobb árvize. Közel 50 ezer ember maradt fedél nélkül, mintegy 3000 épület vált a jeges ár martalékává. A szervezetlenül folyó mentés legkiválóbb hőse báró Wesselényi Miklós volt, aki a mentésben mutatott kivételes helytállása miatt kapta „az árvízi hajós” kitüntető nevet. A további károk, tragédiák megelőzésére az 1839–40-es országgyűlés előírta a Duna szabályozását, ennek köszönhetően később megkezdődött az árvízvédelem és a rakpart kiépítése is.
1838-ban volt Buda és Pest történetének talán legnagyobb árvize. Közel 50 ezer ember maradt fedél nélkül, mintegy 3000 épület vált a jeges ár martalékává. A szervezetlenül folyó mentés legkiválóbb hőse báró Wesselényi Miklós volt, aki a mentésben mutatott kivételes helytállása miatt kapta „az árvízi hajós” kitüntető nevet. A további károk, tragédiák megelőzésére az 1839–40-es országgyűlés előírta a Duna szabályozását, ennek köszönhetően később megkezdődött az árvízvédelem és a rakpart kiépítése is.
Történeti háttér:
A szabályozatlan Duna az 1800-as években már évtizedek óta hatalmas árvízzel fenyegetett, de az egyre gyarapodó Pest és Buda vezetése nem sokat tett a megelőzés érdekében. Ennek lett végzetes következménye az 1838-as katasztrófa, amikor a folyó megáradt vize mindkét parton kiöntött, és óriási károkat okozott.
A Duna már 1838 januárjában elöntötte Buda mélyebben fekvő utcáit, de pár nap múlva visszahúzódott medrébe. Nem sokkal később, márciusban a több irányból érkező, jégtáblákat is magával sodró, hatalmas víztömeg letarolta Pest nagy részét, ahol a 4254 ház több mint fele, 2281 ház összedőlt. Budán kisebb mértékű volt a pusztítás, de itt is több mint 600 épület vált az árvíz martalékává.
A szervezetlenül zajló mentés legkiválóbb hőse Wesselényi Miklós báró volt, aki rendkívüli veszélyeket vállaló, áldozatkész tetteiért kapta „az árvízi hajós” nevet. Az ő nagyszerű helytállásának is köszönhető, hogy – a katasztrófa mértékéhez képest – „csak” mintegy 150 ember vesztette életét. Hősiességéről Vörösmarty Mihály írt „Az árvízi hajós” címmel verset, amelyet a kor ismert színésznője, Laborfalvi Róza többször is elszavalt a pesti Magyar Színházban.
Wesselényi lett az első igazi hőstípus a reformkorban. Romantikus vonásai nagyon népszerűek voltak, mivel hatalmas szónok, kiváló vadász, vívó és úszó is volt. Emlékét máig tisztelik a fővárosban, ezt bizonyítja a pesti ferences templom északi falán 1905 óta álló, a mentési erőfeszítéseit ábrázoló dombormű is. Az 1838-as árvíz idején tapasztalt vízszintet a mai napig táblák jelzik Budapest számos pontján.
Az árvíz akkora károkat okozott, hogy többé nem lehetett kitérni a Duna szabályozásának feladata elől: már az 1839–40-es országgyűlés egyik törvénye előírta ezt. Komolyabb intézkedések azonban csak évtizedekkel később következtek. Dunai árvizeket azóta is többször átéltünk, de a kiépített rakpart és az árvízvédelmi szabályozás megléte miatt ezek már közel sem bizonyultak annyira veszélyesnek.
Archív videók:
1. A száz évvel ezelőtti pesti árvíz hőse, 1938:
A szabályozatlan Duna az 1800-as években már évtizedek óta hatalmas árvízzel fenyegetett, de az egyre gyarapodó Pest és Buda vezetése nem sokat tett a megelőzés érdekében. Ennek lett végzetes következménye az 1838-as katasztrófa, amikor a folyó megáradt vize mindkét parton kiöntött, és óriási károkat okozott.
A Duna már 1838 januárjában elöntötte Buda mélyebben fekvő utcáit, de pár nap múlva visszahúzódott medrébe. Nem sokkal később, márciusban a több irányból érkező, jégtáblákat is magával sodró, hatalmas víztömeg letarolta Pest nagy részét, ahol a 4254 ház több mint fele, 2281 ház összedőlt. Budán kisebb mértékű volt a pusztítás, de itt is több mint 600 épület vált az árvíz martalékává.
A szervezetlenül zajló mentés legkiválóbb hőse Wesselényi Miklós báró volt, aki rendkívüli veszélyeket vállaló, áldozatkész tetteiért kapta „az árvízi hajós” nevet. Az ő nagyszerű helytállásának is köszönhető, hogy – a katasztrófa mértékéhez képest – „csak” mintegy 150 ember vesztette életét. Hősiességéről Vörösmarty Mihály írt „Az árvízi hajós” címmel verset, amelyet a kor ismert színésznője, Laborfalvi Róza többször is elszavalt a pesti Magyar Színházban.
Wesselényi lett az első igazi hőstípus a reformkorban. Romantikus vonásai nagyon népszerűek voltak, mivel hatalmas szónok, kiváló vadász, vívó és úszó is volt. Emlékét máig tisztelik a fővárosban, ezt bizonyítja a pesti ferences templom északi falán 1905 óta álló, a mentési erőfeszítéseit ábrázoló dombormű is. Az 1838-as árvíz idején tapasztalt vízszintet a mai napig táblák jelzik Budapest számos pontján.
Az árvíz akkora károkat okozott, hogy többé nem lehetett kitérni a Duna szabályozásának feladata elől: már az 1839–40-es országgyűlés egyik törvénye előírta ezt. Komolyabb intézkedések azonban csak évtizedekkel később következtek. Dunai árvizeket azóta is többször átéltünk, de a kiépített rakpart és az árvízvédelmi szabályozás megléte miatt ezek már közel sem bizonyultak annyira veszélyesnek.
Archív videók:
1. A száz évvel ezelőtti pesti árvíz hőse, 1938:
Videó link - 1938. március - Filmhiradó
2. Wesselényi emlékverseny a Balatonon, 1949:Videó link - 1949. szeptember - Filmhiradó
3. Budapest árvízvédelme, 1988:Videó link - 1988. április - Filmhiradó
Klasszikus idézetek:
„Hogy Báró Wesselényi olly dicsőségesen teljesítette az emberi kötelességek legszebbikét, épen meg nem lepett. Az lepett volna meg, ha kevesebbet tett volna, mint mennyit ember tehet. – Isten áldása reá.”
/Kossuth Lajos: Levéltöredék, 1838. április 7./
„Volt egy férfi ú – jellemére és termetére egyaránt méltó e névre –, akihez elért a síró-rívó nők és gyermekek jaja, aki csónakjával mindenütt ott van, és akkor van ott, ahol és amikor legnagyobb a veszély. Az éj setétjében, napokon át alig pihenve, segítve, buzdítva, a mentést szervezve áll a legjobbak élén. A történelem az «árvízi hajós» névvel tisztelte meg […]”
/Magyar Irodalmi Ritkaságok, 1938/
„Soha nem értem ennél borzasztóbb estét és éjjelt. Leírni az én tollam és talán senkinek is tolla sem képes. Az egészének minden egyes vonása olyan, mely már magában egy-egy rémítő képet alkotna: s százanként oly jelenetek, együtt és egymással vetélkedve, melyek közül csak egynek is látása életfogytáig megmaradó borzasztó emlék.”
/Wesselényi Miklós: Napló, 1838. március 14./
„Nekem fogságom sohasem fájt nagyobban, mint a veszélynek ama napjaiban. Tapasztalásból, s magamról tudom, hogy illy nagy ínségben a leggyengébb is sokat tehet, ha Isten azzal áldotta meg, hogy lélekjelenlétét el nem veszti a szerencsétlenségben. — Ah, miért nem teljesíthetém én is emberi kötelességemet! Egy pár halottal legalább bizonyosan kevesebbet fájlalnánk.”
/Kossuth Lajos: Anyjához írt levele Pest helyreállításának feladatairól, 1838. március 25./
„Mindezen rémítő jelenetek közt, melyeknek eddig a hullámok tetején közepette voltam, számtalan keservet és gyötrelmet, de sok édest és mennyeit éreztem; általában pedig meg kell vallanom, így veszélytől és borzalmaktól körülvéve érzettem, miszerint ily helyzet s ily munkásság elemem. Fejemet tisztábban fontolónak, véremet nyugodtabban folyónak s inaimat erősebbnek talán soha sem éreztem.”
/Wesselényi Miklós naplója/
„Volt a kárnak és szerencsétlenségnek erkölcsi jó hatása is. Az óriási részvét országszerte a nemzeti együttérzés fényes tanújele volt, s tettekben nyilatkozott ország-világ előtt, hogy Buda-Pest Magyarország központja, szíve és fővárosa. A külföld előtt is régi idők óta most lett városunk ismét híressé.”
/Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben, IX. kötet. 1893/
„Hogy Báró Wesselényi olly dicsőségesen teljesítette az emberi kötelességek legszebbikét, épen meg nem lepett. Az lepett volna meg, ha kevesebbet tett volna, mint mennyit ember tehet. – Isten áldása reá.”
/Kossuth Lajos: Levéltöredék, 1838. április 7./
„Volt egy férfi ú – jellemére és termetére egyaránt méltó e névre –, akihez elért a síró-rívó nők és gyermekek jaja, aki csónakjával mindenütt ott van, és akkor van ott, ahol és amikor legnagyobb a veszély. Az éj setétjében, napokon át alig pihenve, segítve, buzdítva, a mentést szervezve áll a legjobbak élén. A történelem az «árvízi hajós» névvel tisztelte meg […]”
/Magyar Irodalmi Ritkaságok, 1938/
„Soha nem értem ennél borzasztóbb estét és éjjelt. Leírni az én tollam és talán senkinek is tolla sem képes. Az egészének minden egyes vonása olyan, mely már magában egy-egy rémítő képet alkotna: s százanként oly jelenetek, együtt és egymással vetélkedve, melyek közül csak egynek is látása életfogytáig megmaradó borzasztó emlék.”
/Wesselényi Miklós: Napló, 1838. március 14./
„Nekem fogságom sohasem fájt nagyobban, mint a veszélynek ama napjaiban. Tapasztalásból, s magamról tudom, hogy illy nagy ínségben a leggyengébb is sokat tehet, ha Isten azzal áldotta meg, hogy lélekjelenlétét el nem veszti a szerencsétlenségben. — Ah, miért nem teljesíthetém én is emberi kötelességemet! Egy pár halottal legalább bizonyosan kevesebbet fájlalnánk.”
/Kossuth Lajos: Anyjához írt levele Pest helyreállításának feladatairól, 1838. március 25./
„Mindezen rémítő jelenetek közt, melyeknek eddig a hullámok tetején közepette voltam, számtalan keservet és gyötrelmet, de sok édest és mennyeit éreztem; általában pedig meg kell vallanom, így veszélytől és borzalmaktól körülvéve érzettem, miszerint ily helyzet s ily munkásság elemem. Fejemet tisztábban fontolónak, véremet nyugodtabban folyónak s inaimat erősebbnek talán soha sem éreztem.”
/Wesselényi Miklós naplója/
„Volt a kárnak és szerencsétlenségnek erkölcsi jó hatása is. Az óriási részvét országszerte a nemzeti együttérzés fényes tanújele volt, s tettekben nyilatkozott ország-világ előtt, hogy Buda-Pest Magyarország központja, szíve és fővárosa. A külföld előtt is régi idők óta most lett városunk ismét híressé.”
/Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben, IX. kötet. 1893/
Érdekességek:
1. Mentés közben többször előfordult, hogy Wesselényi emberei – a fáradtság miatt – kidőltek mellőle. Sokszor csak ittas evezősöket talált a helyükre, de megemlítette, hogy ők legalább jobban bírták a szörnyű látványt. Naplójában így fogalmazott: „hajósaim mind gajdosak voltak, józanon bajosan mertek volna oly helyekre menni, honnan kellett gyakran a szerencsétleneket kihozni.”
2. A Ludovika épületében – ahol ma a Nemzeti Közszolgálati Egyetem működik – közel tízezer ember kapott szállást az árvíz idején, és a Magyar Nemzeti Múzeum egyes gyűjteményeit is oda menekítették.
3. Az árvíz előjelei láttán a Magyar Nemzeti Múzeum akkori vezetője, Horvát István már március 13-án, reggel 8-tól este 6 óráig 3 szolga és 21 katona segítségével biztonságba helyezte a tárgyakat a múzeum ideiglenes épületében. A földszintről az emeletre hordatta azokat, így megmentve az ország kincseit. Később a múzeum földszintjének padlószintjét az árvízektől való félelem miatt emelték meg.
4. A felgyülemlett hatalmas víztömeg a Duna bal partján távozott, 20 kilométeres körzetben letarolt szinte mindent. A Belvárosban 203, a Ferencvárosban 260, a Józsefvárosban 216 centiméter magasan állt a víz. A pesti oldalon 4254 házból 2281 dőlt össze, Budán 601 épület vált romhalmazzá.
5. Wesselényi naplójában nemcsak a bejárt útvonalról számolt be, hanem a résztvevőket is megemlítette egykét megjegyzéssel. Például megbotránkozva írta, hogy Csekonics báró a nagy bajban nem az embereket, hanem a lovait próbálta menteni, vagy hogy Prónay Albert a biztonságos kőháza emeletén pipázott. Prónay végül Wesselényi felszólítására bekapcsolódott a mentésbe.
6. Vörösmarty Mihály az 1838-as árvíz idején Fáy András Kalap utcai házában volt, ahol egy létrával sikerült felmászniuk a tetőre. Itt várta reggeltől délutánig Fáyékkal a mentőcsónakot, amivel csak késő este tudtak kiszabadulni a víz fogságából.
7. Wesselényit a Habsburg-vezetés többször perbe fogta még az árvízet megelőző időkben. A vádakat az 1838-as hősies helytállása ellenére sem ejtették, így büntetése letöltését az árvíz után kellett megkezdenie. Bebörtönzése azonban még népszerűbbé tette őt. Egy kis ideig a budai várban lévő börtönből nézhette Pestet, ahol a letarolt házak helyén megindult az újjáépítés.
8. Széchenyi István és Wesselényi Miklós is kiemelkedő szerepet játszott a hazai úszás történetében. Előbbi a dunai, utóbbi a balatoni úszás vezéralakja volt. A hosszútávúszás kezdetének egyik fontos időpontja 1835 augusztusa, amikor Wesselényi Miklós báró hozzávetőleg négy óra alatt átúszta a Balatonfüred és Tihany közötti öblöt. A visszaemlékezések szerint, amikor visszaért a füredi mólóra, nagy ovációval fogadták őt az arra járók. Ennek emlékére máig Wesselényi Miklós nevét viseli a Balatonfüred és Tihany között évente megrendezett, népszerű távúszóverseny.
1. Mentés közben többször előfordult, hogy Wesselényi emberei – a fáradtság miatt – kidőltek mellőle. Sokszor csak ittas evezősöket talált a helyükre, de megemlítette, hogy ők legalább jobban bírták a szörnyű látványt. Naplójában így fogalmazott: „hajósaim mind gajdosak voltak, józanon bajosan mertek volna oly helyekre menni, honnan kellett gyakran a szerencsétleneket kihozni.”
2. A Ludovika épületében – ahol ma a Nemzeti Közszolgálati Egyetem működik – közel tízezer ember kapott szállást az árvíz idején, és a Magyar Nemzeti Múzeum egyes gyűjteményeit is oda menekítették.
3. Az árvíz előjelei láttán a Magyar Nemzeti Múzeum akkori vezetője, Horvát István már március 13-án, reggel 8-tól este 6 óráig 3 szolga és 21 katona segítségével biztonságba helyezte a tárgyakat a múzeum ideiglenes épületében. A földszintről az emeletre hordatta azokat, így megmentve az ország kincseit. Később a múzeum földszintjének padlószintjét az árvízektől való félelem miatt emelték meg.
4. A felgyülemlett hatalmas víztömeg a Duna bal partján távozott, 20 kilométeres körzetben letarolt szinte mindent. A Belvárosban 203, a Ferencvárosban 260, a Józsefvárosban 216 centiméter magasan állt a víz. A pesti oldalon 4254 házból 2281 dőlt össze, Budán 601 épület vált romhalmazzá.
5. Wesselényi naplójában nemcsak a bejárt útvonalról számolt be, hanem a résztvevőket is megemlítette egykét megjegyzéssel. Például megbotránkozva írta, hogy Csekonics báró a nagy bajban nem az embereket, hanem a lovait próbálta menteni, vagy hogy Prónay Albert a biztonságos kőháza emeletén pipázott. Prónay végül Wesselényi felszólítására bekapcsolódott a mentésbe.
6. Vörösmarty Mihály az 1838-as árvíz idején Fáy András Kalap utcai házában volt, ahol egy létrával sikerült felmászniuk a tetőre. Itt várta reggeltől délutánig Fáyékkal a mentőcsónakot, amivel csak késő este tudtak kiszabadulni a víz fogságából.
7. Wesselényit a Habsburg-vezetés többször perbe fogta még az árvízet megelőző időkben. A vádakat az 1838-as hősies helytállása ellenére sem ejtették, így büntetése letöltését az árvíz után kellett megkezdenie. Bebörtönzése azonban még népszerűbbé tette őt. Egy kis ideig a budai várban lévő börtönből nézhette Pestet, ahol a letarolt házak helyén megindult az újjáépítés.
8. Széchenyi István és Wesselényi Miklós is kiemelkedő szerepet játszott a hazai úszás történetében. Előbbi a dunai, utóbbi a balatoni úszás vezéralakja volt. A hosszútávúszás kezdetének egyik fontos időpontja 1835 augusztusa, amikor Wesselényi Miklós báró hozzávetőleg négy óra alatt átúszta a Balatonfüred és Tihany közötti öblöt. A visszaemlékezések szerint, amikor visszaért a füredi mólóra, nagy ovációval fogadták őt az arra járók. Ennek emlékére máig Wesselényi Miklós nevét viseli a Balatonfüred és Tihany között évente megrendezett, népszerű távúszóverseny.
