Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

Claridge vendéglő

Érdekességek:
Tachler Lajos és Tachler Gyula két testvér döntött úgy, hogy vendéglátóhelyet épít a Böszörményi út sarkán. Wanda Lajos tervei alapján hatalmas emeletes villát húztak fel, amelyet a kor igényeinek megfelelően rendeztek be. Mindez közel 200 ezer pengőjüket emésztette fel, ami a két testvér egész vagyona volt. Alig fél évvel az ötlet megszületése után az álmuk valóra vált, 1933 januárjában megnyílt a Claridge étterem „Tündérpalota Budán. Megnyílt a Claridge Budán, a Böszörményi- és Gaál-utca sarkán, a csendőrlaktanyával szemben, szinte egyik napról a másikra kiemelkedett a földből egy tündérpalota, amelynek homlokzatára a Németvölgy, Mártonhegy, Farkasvölgy, Orbánhegy és Naphegy vidéken lakó közönség legnagyobb örömére az került, hogy ebben a tündérpalotában megnyílik a »Claridge« étterem, söröző és táncpalota” (Uj Budapest, 1933. 02. 11.) Az ingatlan vendéglátó funkcióval 1933-1934 között működött, a gazdasági világválság miatt tulajdonosok belebuktak a vállalkozásba. Az épületet ezt követően a református közösség vett meg és építette át templommá.